Romantikus vihar
Hazamentem. Átgondoltam a mai napot és muszály volt elmosolyodnom azon, hogy milyen jól elvoltunk ma.
Átöltöztem, majd aludni tértem.
Az éjszaka közepén nagy viharra ébredtem. Sötétség lepte el a szobát. A felhőkszinte feketék voltak. Minden percben villámlott az ég. Ezek a villámok be-bevilágítottak az ablakon. Az eső zuhogott. A menydörgések hangosak és ijesztőek voltak. Megijedtem. Ilyen erős és félelmetes vihar otthon, Londonban soha nem volt. Nem tudtam mit tegyek.
Már vagy 10 perce az ágyban feküdtem a megoldáson gondolkozva, amikor csengettek az ajtón. Hamar lefutottam, de mielőtt ajtót nyitottam volna egy seprűt ragadtam meg a biztonság kedvéért. Kinyitottam az ajtót és amikor megláttam, hogy ki van ott eldobtam a seprűt és az illető nyakába ugrottam, de úgy, hogy az hátra is esett velem együtt az esőben, a tócsába. Luke volt az.
- Szia! Én is nagyon örülök neked! - mondta. - Nem is tudtam, hogy ilyen erős vagy!
- Bocsi, csak eléggé megijedtem a vihartól és nem tudod milyen jó érzés egy ismerős alakot látni! - válaszoltam miközben feláltam.
- Akkor nagyon jó a megérzőképességem, mert pont azért jöttem, mert éreztem, hogy félsz.
Mikor bementünk leültünk a kanapéra, amikor megláttam, hogy Luke hátán a felső teljesen elázott.
- Jó vizes lettél! - kezdtem. - Add ide a felsőd odarakom száradni!
- Ok.
Luke levette a felsőjét és ott állt pizsamában előttem.
- Kérdezzem meg, hogy miért vagy pizsamában?
- Ja. Bocsi, csak siettem, mert egyre jobban elmordult az idő. - mentegetőzött.
Még beszélgettünk egy kicsit és arra jutottunk, hogy mivel mind a ketten elfáradtunk fent folytatjuk tovább a beszélgetést, az ágyban, mivel Luke azt mondta, hogy akkor ma alszik itt.
- Max tudja, hogy itt vagy? - kérdeztem.
- Nem kell annak mindent tudni! - választól. - Egyébként se örülne neki! Azt hiszem féltékeny!
- Kire?! - lepődtem meg.
- Rám. Szerinte van valami köztünk. - mondta.
Elég sokat beszélgettünk még. Egyre közelebb feküdtünk egymáshoz, akár a szerelmesek. Én nem értettem, hogy miért, de nagyon tetszett mellette feküdni. Olyan fura érzés volt, de mégis jó.
- Most már aludnunk kéne. Hajnali 5 óra van! - mondtam egy ásítás után.
- Csak nem álmos a hercegnő? - kérdezte pimasz mosollyal az arcán.
- Hát, a hercegnő nem tudom, hogy álmos-e, de én az vagyok!
- Akkor aludjunk! - mondta és átölelt.
A szívem hevesebben vert, mint valaha. Soha nem feküdtem még fiú mellett. Olyan jó érzés volt két ilyen erős kar között feküdni. Azt kívántam, hogy bárcsak egész életemben az ágyban feküdnék. Vele. Azt hiszem beleszerettem. Egy pár percig még gyönyörködtem abban, hogy milyen cukin alszik, majd én is elaludtam.
Reggel arra ébredtem, hogy Luke hátulról ölel és közben a kezemet fogja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése